A pincebuli (1. rész)
Pincebulit tartok nem sokára és kitaláltam hogy, milyen lenne ha egyik tanárnak ez nem tetszene és felkerekedne, ide jönne a pincebuliba és nem csak veszekedne, hanem pár embert le is gyilkolna. Így ez a történet kicsit horroros lett, de van benne egy csomó poén ami ezt az érzetet megtöri.
Norbert már nagyon várta ezt a napot. Nem úgy mint a többit, hanem sokkal jobban, hiszen erre a napra tervezte a pincebuliját. Norbert elhívta osztálytársait a bulijába, nem jött el mindenki de azért sokan megjelentek. Tajtipapa megtudta, hogy a 12.-es fiatalok nemhogy tanulnának az éretségire, hanem buliznak és őt még megse hívják. Nagyon ideges lett (talán be is kattant), és úgy döntött hogy ezt nem hagyhatja annyiba, úgyhogy felkerekedett, hogy a 12.-eseket jól lecsessze esetleg pár gyereket móresre is tanít. Lement a raktárba felszerelésért, fogott sok kitűzőrúdat, majd felvett pár sarút és zsebre tette, és a hűtőböl ki vett egy igazán különleges sört, gondolta csalinak jó lesz.
Jött a busz és azzal együtt az osztálytársak, Norbert levezette őket a pincéhez. Szép tavaszi estének ígérkezett, nem volt teljesen sötét, mert a holdfény átjárta az eget. Amikor leértek egy páran bográcsba akartak kaját főzni, a többiek inkább ittak. Sört, bort, pálinkát utána meg valami töményet. Norbert és még sokan ittak és közbe énekeltek mindeféle számot, de leginkább a "részegen ki visz majd haza" című dalt. Egyszer csak a bográcsozók szoltak a főnöknek (Norbertnek), hogy kellene víz a pörköltbe. Norbert gondolkozott, hogy honnan is hozhatnának ilyenkor vizet, haza nem akart menni, mert messze volt, úgy döntött, hogy keresnek egy pincét, ahol vannak és kér tőllük. Főnök szólt Tamásnak, Potternek, Pisdának hogy menjenek el vízért. Ki tudja mért de a gyökér Zsótti is elment velük. Egy, csak egy pincét láttak ahol éget a villany, így hát oda igyekeztek. Már 5 perce sétáltak, amikor hallotak vmi zörejt és hirtelen Tajtipapa termett elöttük.
- Kartársak mit csinálnak itt maguk? - kérdezte Tajtipapa, mindenki nagyon meglepődött - Talán buliznak? Nem felejtettek valakit meghívni?
- Hát ... - néztek össze a diákok
- Mondjuk a tagozatvezetőt, vagyis ENGEEEEEEM - és Tajtipapa adott Zsóttinak egy mafit, amitől rögtön földre került.
Tajti levette a hátáról a kitűzőrúdat és átszúrta a Zsótti agyát, helyette csak az agya helyét. Többieknek földbe gyökerezett lábuk vagy kitudja mi történt, de nem futottak el.
- Nem értenek magyarul? - nézett rá Tamásra majd Pisdára és végül Potterre
- Mért mindig engem kell baszogatni? - kérdezte Potter - Nem is csináltam semmit, mindig én persze.
- Májsztro nem ez volt a kérdés, hanem az hogy mért nem hivtak a buliba?
- Nem én szerveztem, hanem a Norbi, őt ölje meg kérem ne engem. - fakadt sírva Potter
- Ideje visszamennünk a pincéhez - javasolta Tamás
- Hó hó hó nem mennek sehova most magyarázzák el nekem hogy miért ilyen pofátlanok a mai fiatalok? Bezzeg a mi időnkbe... - és elővett egy másik kitűző rúdat
- Futáááááááás - ordította Tamás
Hárman elkezdtek futni vissza felé, ahogy bírtak futottak, Tajtipapa utánuk dobta a rúdat és a mellettük lévő fába ált bele. Nem csak bele ált, hanem szét is hasította.
- Kartársak nem sprechelik a magyart? Ha elkapom magukat akkor meg is kínzom magukat, fölleg a Pottert.
- Persze mindig engem, mért nem lehet a Pisdát, úgyis olyan melák. - motyogta futásközben
Elértek egy pincéhez, gondolták elbújnak Tajtipapa elöl. Pisda felmászott egy cseresznyefára (lehet ezt hitte hogy már érik), Potter egy hordó mögé, Tamás pedig egy oszlop takarásába bújt.
- Potter érzem hogy befostál tőlem - kacagot Tajti gúnyosan
- Persze, már megint én? Nem lehet mást szekálni? Nem is fostam be. Tököm ki van már, mindig a Potter.
Tajti meg fogta Pottert és fejjel neki vezette a pince ajtónak, úgyhogy kifejelte az ajtót.
- Hát bolond maga kartárs? Fejelgeti az ajtót? Talán kopogni kéne. Orvos látta már önt?
Potter ekkor már nem tudott válaszolni azért, mert elájult vagy ki tudja lehet már vége volt mint a botnak. Tajtipapa ott hagyta a Pottert, kiment a pince elé és elkezdte hívogatni Pisdát.
- Pisda gyere csak ide kapsz egy 5-öst - csalogatta Tajti Pisdát, aki majdnem leugrott az 5-ös hallatán - Hány lába van egy tripódnak? Mondja csak Pisda.
- Általában 3 - felelte - de valamelyiknek 4 is, attól függ mit nevezünk lábnak. - okoskodott Pisda
- Meg vagy! - kiálltotta Tajtipapa és a zsebéből előránott egy sarút.
Ledobta a sarúval Pisdát a fáról, úgyhogy a végén akkorát nyekkent, hogy Tamás azt gondolta egy ágtört le, de valószínűleg Pisdának tört el pár csontja.
Tamás látta az események, de nem mert mozdulni, tudta hogy Tajtipapa hallja minden lépését, így hát állt tovább mozdulatlanul.
- Tamás, találd ki mi van nálam. - szólt Tajti - Sörike és nem is akármilyen, ez egy Stefl, ami 15%-os.
Tamás alig bírta ki, majdnem ki rohant érte, hiszen ő még nem ivott 7%-os alkoholtartalom feletti sört, és most itt lett volna az alkalom, de tudta ha kifut érte akkor neki is vége lesz mint a Potternek.
- Ketyeg az idő, folyik a sör. - és Tajtipapa cisszentette a sört és elkezdte kiönteni. Tamás idegei nem nagyon bírták, gyors befogta a fülét hogy ne hallja, ahogy folyik a sör.
Időközbe a pincénél türelmetlenek voltak, mert akartak már főzni, így hát Norbert és János elindult megkeresni a többieket hogy hol vannak már ilyen sokáig a vízzel.
Ahogy mentek, ők is meg látták azt a pincét, ahol éget a villany, gondolták ott lesznek, de Norbert út közben megpillantotta Pisdát a földön.
- Hé ez nem a Pisda? - kérdezte Norbert - Bazz, ennyire berúgott, hogy itt fetreng?
- A barom - jelentette ki János - Nézd már meg, hogy él-e.
Norbert oda ment és megrángatta Pisdát, de ő nem adott életjeleket, Norbert tudta hogy baj van, de nem is sejtette, hogy Tajtipapa a közelbe van és a fiatalokra vadászik, és főleg őt akarja megtalálni.
- Lehet, hogy kellene hívni a mentőket, mert ez nem nagyon mozdul. - mondta Norbert - Hallod János? János!
Norbert hátra nézet, de nem látott senkit, majd hirtelen előjött a semmiből egy alak.Igen, azaz alak Tajtipapa volt.
- Szervusz kartárs! Keres valakit netán? Talán Pottert vagy urambocsá' Jánost?
- Hol van János? - érdeklődött Norbert - és hol a Potter?
- Értük már ne aggódjon, inkább saját magáért. Tudja mért vagyok itt?
- Talán cseresznyét jött szedni? - kérdezte poénkodva Norbert - Kár hogy még nem érik.
- Májsztro, ne poénkodjon velem! Én egy kartárs vagyok, nem is "egy", hanem az egyetlen.
- Egyetlen kartárs, aki ilyen kurva szőrős. - mondta halkan Norbert, hangosan nem merte, mert tudta Tajti rögtön meg öli.
- Hogy mondja kartárs? Hallgatom.
- Csak azt mondtam, hogy ott van szőlő. - válaszolta Norbert
- Értem én, de ez hogy jön ide?
- Hát őőő... Bazeg egy rózsaszín elefánt.
- Hol? Hol? - nézet Tajti mindenfelé, de csak nem látta a rózsaszín elefántot - Hogy lehetne már egy elefánt rózsaszín? És azt hogy látná sötétben kartárs? Kartááárs!
Norbert örült hogy Tajtipapa így bevette ezt az egyszerű trükköt és gyorsan elkezdett futni. Egy idő után leesett Tajtinak, hogy ez csak egy trükk volt.
Látta, hogy Norbert fut, ezért kivette a zsebéből egy másik sarút és Norbert után dobta, és úgy eltalálta, hogy majdnem ripityára tört a lába, de azért kurvára nem.
Norbert csak elesett, Tajti gyors oda futott, és elkapta a szökni probáló gyereket.
- Májsztro, maga elakart futni?
- Nem, csak úgy látszott.
- Ne szórakozzon. - Norbertet bevitte a pincébe a szőlődarálóhoz. - Az kérdésem, hogy mért nem hívott meg a pincebuliba? - egyik kezével megfogta a daráló tekerőjét másikkal Norbert kezét tartotta a daráló felé.
Tamás kinyitotta fülét és látta sehol senki, csak a főben ott hever a sör. Tamás oda ment és a doboz még negyedig volt, gyors meg itta és hirtelen sokkal bátrabbnak érezte magát. Halotta, hogy a pincébe van valaki, benézet és látta, ahogy Tajti mindjárt bedarálja Norbert kezét, így ki kellett neki találnia valamit, de nagyon gyorsan.
Az ajtó mellett talált egy hólapátot ( ki tudja hogy kerül oda fölleg nyár elején) és Tajtipapát úgy megcsapta, hogy legurult a borospincébe.
- Jókor jöttél, már majdnem ledarálta a kezem az állatja. Huhh kössz.
- Nincs mit, de jó volt lecsapni. - örült Tamás magának
- Most viszont fussunk vissza a pincénkhez, mielött felkell onnan.
Tamás és Norbert futottak vissza fele, ahogy csak tudtak, és ahogyan az akciófilmekbe szokott lenni, Tamás elbotlott egy ágba és kiment a bokája.
- A picsbe mért ilyenkor kell elesned? Kellj fel, mert Tajtipapa megöl minket.
- Nem megy, kiment a bokám, de fuss tovább majd én feltartom.
- Nem, nem hagylak itt. - mondta Norbert és levonszolta Tamást az útról
- Itt észre fog venni. - sírt Tamás
- Kuss, mert jön már. - szólt rá Tamásra
Tajti futott el mellettük sebesen a pince irányába, tudták hogy a többiek bajba vannak, mert Tajti elöbb ér oda mint ők.
- Többieknek végük, ha nem szólunk nekik. Csak telefonon tudjuk értesíteni őket. Fenébe pont ilyenkor nincs nálam. - mérgelődött Norbert
- Nekem itt van. - Tamás elövette a zsebéböl a telefont, csak kicsit bevolt törve a kijelzője - Ne már!!!!! - bosszankodott Tamás
- Sokra megyünk vele. Meglátogatom Pisdát csak van nála telo, addig csinálj vmit a lábaddal.
Norbert szerencséjére volt a Pisdánál telefon úgyhogy felhívta gyors Mátét, és közbe visszaindult Tamás felé.
- Cső Máté!
- Cső Norbi, hol van már a víz, többiek türelmetlenek.
- Baj van, Tajti legyilkolta Pisdát, meg valószínűleg Pottert is, vigyázz, mert akármikor odaérhet, többieknek is mond.
- píííííííííí - mondta a telefon
- MÁTÉ, bazki megszakadt, Máténak is vége. Siessünk vissza talán még pár embert megmenthetünk, mielött Tajti levadássza őket.
- Menjünk, most már jó a lábam - mondta Tamás
Norbert és Tamás elindultak vissza a pincéhez, és amikor oda értek hirtelen meglátták aaaaaaaaaaa pincét.
Pincén kivül még sok mindet láttak, ami kiderül a következő részből, persze ha nem bukok meg éretségin, na jó talán akkor is.
Kitalálta és írta: Én (Norbert)
Produkciós vezető: még nincs :S 2010.05.05 16:04
Kommenteljétek, hogy milyen lett! Következő rész




